2012. augusztus 10., péntek

A Póstás új baumja

Nem volt rövid a küzdelem! Talán még emlékeztek rá, hogy a Póstás baumja nagyjából egy propelelr formáját vette fel. Nem volt mit tenni, kellett egy új öregfa. Még év elején hoztam el a baum-ot Szabadi Tibortól. Volt is erről akkor post. Azóta kerültek rá a lakkrétegek, egyik a másik után. 7 rétegnél álltam meg. Epifanes lakkot használtam, amivel igen jó volt dolgozni.

Ezután már csak fel kellett rá szerelni mindent. A Pallás Gyula által gyártott új albaveretet meg a többit. Kicsit átalakítottam az alsó él feszítést. Eddig egy kötél a vitorla hátsó sarkátol kifutott a baum végén, majd azt megkerülve visszajött az alsó felére. Nem volt se csiga, se semmi.. Elég esetleges volt ez a megoldás. Ezért most a baum egyik felére feltettem egy szemet, a másik felére pedig egy bikát. Így a kötél a szembe van bekötve, onnan felfut a vitorla hátsó sarkához, majd a túloldalon lejön a bikára. Menet közben persze ezt sem olyan könnyű állítani, de ha erre vetemednék, akkor a bikát még mindig le lehet cserélni egy csigára, és előrevezetni a kötelet.
A régi baum végén volt egy veret, ami a dirket hivatott tartani. Ez olyan csúnya volt, hogy inkább nem tettem vissza. Egyelőe a dirk is az oldalsó szembe került, de majd talán idővel kap egy szép veret is a szép baum.

Minden veret alá UV álló fekete szilikon került. Azért ez, hogy bontható legyen, de azért szigeteljen is.

Sajnos egy nagy hibát elkövettem, mert addig forgattam ide oda a baum-ot, míg shott veretét rossz oldalra fúrtam fel:( Sajnos ide egy dugót kellett tennem, ami rontja az összképet. Ezzel együtt szerintem szép lett.

Íme a végeredmény:


A készítés közben készült képeket pedig ITT lehet megnézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése