Egyet hátra, egyet előre.

Történt ez-az a héten Póstásilag... Porthole Kártyát igényelt a Póstsás második tulajdonosának veje. Levelében a következőket írja: “Az újságot megkapta apósom és nagy örömére szolgált, már csak azért is, mert pont a Postás hajóról volt benne cikk, amely évtizedekig az ő tulajdonában volt és nagyon-nagyon szerette.” Az említett cikk, jelen blog első bejegyzése. Nos nekem sem kellett több, rögtön írtam is neki, hogy minden bizonnyal Nagy Ferenc a kedves após, és amennyiben erre lehetőség van, szívesen venném fel vele a kapcsolatot.
Jött is a válasz, hogy bizony Nagy Ferencről van szó, és várja a hívásomat. Hamarosan fel is hívom. Bízom benne, hogy a hajó történetének újabb fejezeteit tárhatom fel.

Ellátogattam a Marinába, ahol vettem végre Epifanes lakkot, és a hozzá való oldószert. Nem olcsó mulatság, de a minőség ritkán az. Azt hiszem, hogy az alkatrészeket most már befejezem a Sandolin Yacht lakkal, az Epifanest megtartom a hajóra.
Mellesleg 5 ezer forint körül gyönyörű lobogórúdat lehet kapni, amin fából faragott bika is van... szemben a kb 6ezer forintért eBayezett csodával, amihez egy fehér színű műanyag bikát adtak. Szóval mielőtt az eBayhez fordul az ember, valóban érdemes megnézni a hazai boltok kínálatát.. Mert hiába 5 euró valami, ha 20 a postaköltség. Persze nehezen beszerezhető, vagy használt dolgokra nagyon jó.. De az új termékek esetében érdemes tájékozódni.

Ha már eBay. Megjött a kompasz! Ez lényegében ár/teljesítmény arányban elég jó. Azt tudja, hogy bárhogy forgatja az ember, a közepe egyenesen áll. Ezt (mivel nem folyadékos) egy dupla körgyűrűs megoldással éri el. Igazán látványos! Ugyanakkor első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy hajóra nem alkalmas. Illetve ott ahol 2-3 szalonasztal között lehet válogatni, hogy vajon melyiken mutat a legjobban, ott igen. De egy 25 lábas hajóra kevésbé... Most legalább is így látom, aztán majd kiderül “élesben”.

Ami a munkát illeti. Azzal kezdtem, hogy lecsiszoltam az utolsó lakkréteget, illetve a feliratot a ládikóról és a pádliról is. A GraphixLine volt olyan kedves, és csinált nekem takaró matricát, így majd rendesen rá lehet festeni.. Ez a pengével kivágdosós módszer sajnos zsákutca.
Szóval ha már benne voltam, akkor a lobogórúd esetében is ezt az eljárást alkalmaztam, vagyis leszedtem róla azt ami rajta volt. Nem mondom, hogy lakk, mert úgy jött le róla, mintha valami sűrű mézga szerű anyaggal kenték volna be. Szerencsére körszimmetrikus, ezért be lehetett fogni az eszterga gépbe. Így azért valamivel egyszerűbb volt a csiszolás. Ezután legalább a felülete is sima lett, már nem csak szálka elleni védőkesztyűben lehet megfogni. Szóval miután visszavezettem a feladatot a kiinduló pontra, kezdődött az olajozás, lakkozás és még sokszor lakkozás munkafolyamat. A színe mindig is más lesz mint a hajóé, mert (bár nem vagyok asztalos) de úgy tűnik diófából van. Ki tudja. Lehet, hogy még jobban is fog kinézni, hogy kicsit elüt. Vagy majd veszek a Marinában egy rendeset.

Szóval minden összevetve most helyben járást gyakoroltunk, de ez már megy szóval újra el lehet indulni előre.

Amit még kiemelnék az elmúlt hét eseményeiből, az Baldóci Péter barátom weboldalán található idézet, amin igazán jót nevettem:

“Ha Isten akarta volna a műanyag hajót, teremtett volna fát is műanyagból.”